szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nyomkövetőt kell viselnie, de elengedték az előzetes letartóztatásból a férfit, akit azzal vádoltak, hogy bombát próbált gyártani. Ő elismerte, hogy vásárolt alapanyagokat, de azt állítja, csak arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy milyen egyszerű ezeket megvenni.

Szabadlábra helyezték a bombakészítéssel vádolt S. Ábelt – írta meg a Telex. A férfit a Fővárosi Törvényszék közlése szerint azért kellett szabadlábra helyezni, mert három évet töltött előzetes letartóztatásban. A nem jogerős végzés szerint ez után nyomkövetőt kell viselnie.

S. Ábelt 2017-ben fogták el, ekkor rablás előkészületével gyanúsították, később, mire a vádemelésig eljutottak, ezt módosították, már robbanóanyaggal való visszaélésével vádolták meg. A vádirat szerint robbanóanyag előállításával kísérletezett, és robbanásra alkalmas vegyületet készített, amelyet műanyag palackba töltött, és egy erdős területen egy fa tövében kiöntötte. S. Ábel azt nem tagadta, hogy bombakészítésre alkalmas anyagokat vett, de azt állította, arra akarta ezzel felhívni a hatóságok figyelmét, hogy a robbanóanyagokat felsoroló jogszabály nem tiltja az aceton-peroxid beszerzését.

A férfi több más ügyben is szerepelt már. 2010-ben egy internetre feltöltött videóból derült ki, hogy külföldi iskolai lövöldözések hatására verseket ír, amelyekben arra utal, hogy 22 embert ölne meg. Sokáig húzódott az ügy, míg a Kúria 2017-ben emberölés előkészületében bűnösnek mondta ki, és két és fél év börtönre ítélte. Addigra 2015-ben már lőfegyverrel való visszaélés és fegyveresen elkövetett garázdaság miatt négy és fél évre ítélték, mert két évvel korábban a Móricz Zsigmond körtéri McDonald’s mennyezetébe lőtt fegyverrel – a büntetése kétharmadát előzetesben és házi őrizetben töltötte, így 2017-ben kiszabadult. 2018-ban pedig két év felfüggesztett börtönre ítélték, mert kétszer is hamisított átutalási megbízást adott le bankokban.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Gergely Zsófia Itthon

„Egy elítélt anyja lettem” – megszólal S. Ábel családja

Közmunkásként dolgozott egy erdészetben, mert nem talált más munkát, a jogi egyetemet a diáktársak és szüleik aggodalmai miatt csak magántanulóként folytathatta, az utcán felismerték – így élt „Esábel”, miután elítélték emberölés előkészületéért. Részletes interjúra első ízben vállalkozó szülei szerint fiuk ebbe a „koncepciós perbe” ment tönkre, és ez vezetett végső soron ahhoz, hogy nyáron a gyanú szerint fegyverrel megjelent egy gyorsétteremnél.