Kiutalta a kormány az Egészséges Budapest Program idei támogatását

Tízmilliárd forint érkezik a fővároshoz azonnal, több részletben.

Kiutalta a kormány az Egészséges Budapest Program idei támogatását

Az egészségügyi fejlesztésekre költhető összeg utalását Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest fejlesztéséért felelős államtitkára ezt már múlt pénteken megígérte, miután Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel egyeztetett.

Még 2019-ben egyezett meg a kormány és a főváros, hogy a kormány az Egészséges Budapest Program keretében 2020–2024 között évi 10 milliárd forinttal, tehát összesen 50 milliárddal támogatja a budapesti kerületek egészségügyi fejlesztéseit. Az önkormányzatok a pénzt egyebek közt rendelők, járóbeteg-ellátók felújítására, építésére és terápiás, diagnosztikai eszközök beszerzésére fordíthatják. 

Tavaly az első részlet már februárban megérkezett, míg most csak novemberben, de a kormányhatározat szerint „határidő: azonnal”. Továbbá októberben 14,8 milliárd forintot adott a kormány kilenc budapesti és két Pest megyei állami fenntartású, közfinanszírozott kórház fertőtlenítési célú felújítására.

A most folyósított tízmilliárdos összeg nagyobb része, 5,7 milliárd forint a kormány központi tartalékából, a gazdaság-újraindítási programokra félretett keretből származik. A többit az Emberi Erőforrások Minisztériuma más költségvetési sorairól szedték össze. Ennek fő forrása a sportlétesítmény-fejlesztések támogatása és a sporttevékenység támogatásán belül a „munkahelymegőrző közfeladatok támogatása”, e két tételből összesen 4,4 milliárdot vettek el.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.