Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A város polgármestere szerint a védőnő elismerte, hogy átgondolatlanul cselekedett.
Figyelmeztetésben részesítette a Kőszegi Szociális Gondozási Központ vezetője azt a védőnőt, aki augusztusban beengedte az Összefogás Kőszegért Egyesület önkénteseit a gyermekorvosi rendelő termeibe, hogy azok gyerekrajzokkal díszítsék a falakat – írja az Úgytudjuk.hu.
Básthy Béla polgármester már korábban is jogszerűtlen körülmények között elvégzett munkálatokról írt, most arról számolt be, hogy a munkálatokról előzetes egyeztetés sem az intézményvezetővel, sem a fenntartóval nem történt.
Az érintett védőnő vállalta a felelősséget, elismerte, hogy átgondolatlan cselekedet volt ez részéről és szándékosan nem szeretett volna megtéveszteni senkit sem
– írta.
Az önkéntesek meglepetésnek szánták a rendelők kifestését, ahogy ők fogalmaztak a Facebookon „az Ostrom hétvége leple alatt egy lelkes csapat kifestette a gyermekorvosi rendelő termeit, szobáit, hogy hétfő reggel már egy mesés környezetbe léphessenek be a gyerkőcök és szüleik a doktornéni házába”.
A polgármester az eset után arról írt, hogy mivel engedély nélkül dolgoztak, még a rendőrségi feljelentés is felmerült, de ettől végül eltekintettek.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.