Albán embercsempészt fogott a TEK Budapesten

A férfi társára nemzetközi elfogató parancsot adtak ki.

  • hvg.hu hvg.hu
Albán embercsempészt fogott a TEK Budapesten

November 30-án, a XVIII. kerületben ütöttek rajta a Terrorelhárítási Központ és a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai azon az albán férfin, akit embercsempészettel gyanúsítanak - írja a police.hu.

A férfi a gyanú szerint áprilisban próbált albán állampolgárokat Nyugat-Európába juttatni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren keresztül. A férfi hét hónapon keresztül utaztatta a bevándorlókat: a Magyarországra csempészett embereket munkásszállókon és hostelekben pihentették, majd segített nekik megvenni a repülőjegyeiket és előfordult olyan is, amikor hamis okmányok beszerzésében segédkezett. A férfi nem egyedül dolgozott: egy társára a rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság embercsempészés bűntett gyanúja miatt indított eljárást a 54 éves albán férfi ellen.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.