Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Míg a járvány elején, az eredeti vuhani törzsre az volt a jellemző, hogy a gyerekeket kevésbé érinti a fertőzés, addig a mutálódott törzsek már őket is érintik. Ma, illetve az elmúlt napokban 50-60 körüli gyermek fekszik a kórházakban Covid miatt. Nem nagy számban, de előfordul súlyos és netán szövődményes eset is – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Azt is elmondta, ha a gyerekek be vannak oltva, akkor nemcsak saját, hanem családtagjaik egészségét is védik. Ha az egész családi közösség védelmet érez, akkor sokkal nagyobb biztonságban vagyunk – tette hozzá.
Szerdán kezdték el oltani az 5-11 éves korosztályt, csütörtök délelőtt György István államtitkár, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője azt mondta, hogy addig 38 ezren regisztráltak.
38 ezer 5 és 11 év közötti gyereket regisztráltak eddig az oltásra
16 ezer gyereknek foglaltak már időpontot, 22 ezren még csak a regisztráción vannak túl.