Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Egy férfi azt ordibálta, hogy tűz van, és porral oltóval lefújta a vendégeket.
Egy 44 éves férfi okozott felfordulást az egerszalóki Saliris Resort szállodában szilveszterkor - tudta meg az rtl.hu egy olvasójától. A szilveszteri buli után, hajnal háromnegyed 2 köröl szólalt meg a riasztó, az emberek egy idő után elkezdtek kimenekülni, a kisgyerekek sírtak, remegtek félelmükben. A hotelben teltház volt, ami nagyjából 500 embert jelent.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, a 44 éves érdi férfi ellen köznyugalmat súlyosan megzavaró garázdaság bűncselekménye és rongálás vétsége miatt nyomoznak.
A szóvivő szerint rendőrséget hajnali két óra körül riasztották, azzal, hogy a férfi a szálloda egyik folyosóján hangosan kiabálja, hogy tűz van (holott nem volt), majd beindította a riasztót és porral oltóval elkezdte fújni a folyosót. Azokat is lefújta, akik kinyitották az ajtajukat.
A szobájába nem tudott visszamenni, ezért berúgta annak ajtaját. A férfit a rendőrök bevitték a kapitányságra, kihallgatása során mindent tagadott. A Hungest Hotels azt közölte, 10-20 kollégájuk segített a vendégeknek, akik nagyjából 15 percet töltöttek a szabadban.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.