Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Óbuda-Békásmegyer volt polgármestere és eddigi képviselője a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke is, a két tisztséget pedig nem tölthette volna be egyszerre. A saját jogászai is erre jutottak.
Lemondott kerületi képviselői és fővárosi bizottsági tagságáról Bús Balázs, a Fidesz-KDNP óbudai politikusa, miután kiderült, hogy önkormányzati tisztségei összeférhetetlenek a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki pozíciójával.
Bús a lemondását kedden jelentette be a közösségi oldalán, miután az Atlatszo.hu-n megjelent cikket követően jogászokkal is megvizsgáltatta összeférhetetlenségét.
Reméli, hogy április után folytatni tudják azt a munkát, amely „két éve megszakadt a kerületben” – írta, utalva arra, hogy Óbuda-Békásmegyeren a 2019-es önkormányzati választás alkalmával a Momentum, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP által támogatott Kiss László lett a polgármester.
Bús tisztségeinek összeférhetetlenségéről Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta: a III. kerületi képviselő tavaly január 1-je óta dolgozik az NKA alelnökeként. Ezért felszólította a képviselőt az összeférhetetlenség megszüntetésére és arra, hogy „fizesse vissza a jogosulatlanul felvett pénzeket”. Erre reagálva Bús azt írta, hogy óbudai tiszteletdíját eddig is kerületi civileknek utalta át, többek között a Jövőbarát Alapítványnak, az Elveszett Állatok Alapítványnak, illetve a Margit kórháznak. A szervezeteket a jövőben is támogatni fogja függetlenül attól, hogy az összeférhetetlenségét megszüntetve lemondott képviselőségéről – tette hozzá.
Bús a lemondásáról szóló, Kiss Lászlónak címzett hivatalos levelét is eljuttatta az MTI-nek, amelyben a csütörtöki testületi ülésen napirend előtti felszólalási lehetőséget kért a kerület vezetőjétől.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.