szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai központjában 30 NAV-os jelent meg hétfő reggel házkutatási paranccsal. Mint kiderült, költségvetési csalásra gyanakodnak. A hvg.hu a helyszínről tudósít.

„Ez egy demonstratív politikai akció” – mondta a hvg.hu-nak Iványi Gábor, megerősítve, hogy hétfő reggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nagyjából harminc munkatársa jelent meg az Oltalom Karitatív Egyesület józsefvárosi, Dankó utcai központjában. Házkutatási paranccsal érkeztek. Iványi Gábor szerint ez a régi történet új felvonása lehet: valóban van elmaradásuk a NAV felé, de mint sokszor elmondta, ezt nagyon szívesen kifizetnék, ha végre a magyar állami is kifizetné azt a több milliárd forintot nekik, ami a jog szerint jár – szerinte ez mintegy 12 milliárd forint körüli összeg.

Veres Viktor

A nemrég az egyesült ellenzék köztársaságielnök-jelöltjeként is felmerült Iványi Gábor által említett „régi történet” egy tetemes adótartozás, amit a szintén Iványi által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) karitatív intézményei halmoztak fel. Ez az intézményekben foglalkoztatottak bérének járulékterheiből és késedelmi büntetésből összejött 200 millió forint körüli felhalmozott tartozás. A NAV nem először próbálja lefoglalásokkal, inkasszókkal behajtani a tartozást. Tavaly októberben fegyveres adóellenőrök jelentek meg náluk, azelőtt pár hónappal pedig egy szegedi iskolájukhoz szállt ki a NAV, de ott Iványi szerint nem tudtak lefoglalni semmit, mert a táblák, a padok, nem értékesíthetők.

Iványi a NAV-tartozással összefüggésben mindig felhívja a figyelmet arra, hogy a hátralékukat könnyedén ki tudnák fizetni, ha az állam is kifizetné feléjük a maga tartozását. A MET évről-évre egyre nehezebb helyzetbe kerül, miközben állami feladatokat is ellát, és intézményeiben főként szociálisan rászoruló családoknak nyújtanak segítséget, akár oktatásról, akár más ellátásról van szó.

Veres Viktor

Kiderült: nyomoznak, nem inkasszóznak

A helyszínen kiderült, hogy a NAV szerint „több jogi személlyel kapcsolatban” és „költségvetési csalás” miatt nyomoznának, ezért jöttek iratokat lefoglalni. Iványi erre azt mondta, ez teljesen váratlanul érte, mert adótartozásról tudott, az egy régi történek, de a többek között a NAV-osok állítása szerint a lelkészképző főiskolájukat és az Oltalom Karitatív Egyesületet érintő költségvetési csalást nem érti. Iványi ragaszkodik a házkutatás során a sajtó jelenlétéhez, aminek a NAV adónyomozói nem örülnek. Iványi Gábor a hvg.hu helyszíni tudósítójának azt mondta, ez „teljes politikai letámadás”, nem sokkal azután, hogy őt az ellenzék köztársasági elnökjelöltnek jelölte volna. Iványi a NAV-osokhoz fordulva kijelentette:

Itt nincs költségvetési csalás, ha van ilyen, akkor azt a Miniszterelnökségen tessék keresni.”

Iványi Gábor arról is beszélt a helyszínen, hogy a magyar költségvetésből hiányzik több százmilliárd forint, amely „elveszítette közpénz jellegét”, míg az ő egyháza és a karitatív szervezetei állami feladatot átvállalva segít az embereken. „Ez egy kampányfogás, amihez eszközként használják a NAV-ot, amit nagyon sajnálok, de ők nem tehetnek róla, bár nekik inkább azokat kellene vizsgálni, akik a maguk javára fordították az uniós pénzeket, és még ezen kívül jelentős számú gazdasági bűncselekmény van ebben az országban, de nem itt kell ezeket keresni nálunk” – mondta Iványi.

Veres Viktor

A NAV-osok egy ponton felszólították a sajtó képviselőit, hogy hagyják el a területet, mert akadályozzák a munkájukat, ám Iványi Gábor ragaszkodik a sajtó jelenlétéhez. Iványi mindenféle dokumentumokat igyekszik előkeríteni a NAV-osoknak, és megelégedéssel nyugtázta, hogy Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt kiállt mellette ebben a helyzetben. Kiállt mellette a DK-elnök Gyurcsány Ferenc is, aki a Facebookon azt írta: "Persze. Szántsátok fel a tisztesség földjét. Hintsétek be sóval a becsület még megmaradt magvait. Büntessetek. Aztán röhögjetek közben agresszív vigyorral. Nekimentek Iványi Gábornak. Mik vagytok? Annak az embernek egy fáradt sóhajában több van, mint a ti egész nyavalyás életetekben."

A helyszínen van Herényi Károly, az MDF egykori elnöke is, aki azt mondta, mint a lelkészképző hallgatója és az Oltalom Egyesület önkéntese is érintettnek érzi magát, ráadásul Iványi barátja is. Iványi azt mondta,

van tapasztalatom ebben, a rendszerváltás előtt az állampárt is házkutatásokkal igyekezett megfélemlíteni, üldözték az egyházakat.”

Iványi üzent Orbán Viktornak is, mondván: inkább az ő hivatalában kellene vizsgálódni, hogy kiderüljön, hova lett az a sok pénzt, amit ettől az országtól elloptak. „Szégyen, gyalázatos bűn, amit elkövet Orbán Viktor” – tette hozzá. A helyszínen egy idő után az a helyzet alakult ki, hogy Iványi és a vele együtt mozgó újságírók előtt elzárták az utat a NAV-osok, így Iványi sem tud ott lenni az irodákban, ahol éppen a házkutatás folyik.

Veres Viktor

Kollégánk a helyszínről jelentkezik:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!