28 százalékkal csökkent a járóbeteg-ellátásban a vizsgálatok száma

Kásler Miklós korábban arról beszélt, hogy nem tud egyetlen betegről sem, akit ne láttak volna el.

  • hvg.hu hvg.hu
28 százalékkal csökkent a járóbeteg-ellátásban a vizsgálatok száma

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

Mintegy 28 százalékkal csökkent az orvosi vizsgálatok száma a járóbeteg-ellátásban 2020-ban az azt megelőző 5 év átlagához képest – számolt be az RTL Híradó.

A KSH adatai szerint leginkább fogászati ellátás esett vissza, több mint negyven százalékkal, de gyerekgyógyászati vizsgálatok is harmadával csökkentek, az onkológia ellátás pedig 10 százalékkal. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere tavaly áprilisban azt mondta, nem tudok egyetlen betegről sem, akit ne láttunk volna el.

Rékasi Balázs egészségügyi közgazdász azt mondta az RTL-nek, a mai napig érzik a járvány hatását az egészségügyben. Azt is elmondta, gyakran az emberek inkább a magánegészségügyet választják.

Az Emmi szerint sok esetben a váróslistán előjegyzett betegek a fertőzéstől tartva nem jelentek meg a műtéteken, illetve a járóbeteg szakellátásban.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.