Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A kezdő járőröknek jellemzően egymillió, a felsővezetőknek kilencmillió forint jutott, de volt, aki semmit nem kapott.
Összesen 91 milliárd forintot fizettek ki a rendőröknek fegyverpénzként – jelentette az RTL Klub Híradója, ami szerint míg egy kezdő járőr egymillió forint körüli összeget kapott, a felsővezetők akár kilencmillió forinthoz is hozzájuthattak.
Csakhogy volt olyan is, akinek semmi nem jutott. Ez a Híradó szerint komoly feszültséget okoz a testületben. A szakszervezetek szerint az egyszeri fegyverpénz nem oldja meg a bérekkel kapcsolatos problémákat, ezért egyeztetéseket kezdeményeznek majd az új kormánnyal.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.