Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A lángok délután négy után csaptak fel és csak este nyolc óra előtt sikerült őket megfékezni. Személyi sérülés nem történt.
Csütörtök délután kigyulladt egy lakóház Budakeszin: a Katasztrófavédelem akkori közlése szerint a Rózsa utcában egy kétszintes lakóház égett ki, a tűz azonban egy másik ház tetőterére is átterjedt. A lángokról a város polgármestere, Győri Ottilia tett ki fotókat a Facebookra.
A Katasztrófavédelem végül csak három órával később, csütörtök este közölte, hogy a tűzoltóknak sikerült körülhatárolnia, majd eloltania a lángokat.
Este a polgármester rövid Facebook-videót tett közzé, amelyben elmondta: 34 embert kellett elhelyezni a tűz miatt, de személyi sérülés nem történt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.