Nyílt levélben kéri a PDSZ Orbántól az önálló oktatási tárca létrehozását

A szakszervezet szerint a kormánypártoknál többen is a pedagógusok helyzetének a rendezését várják.

  • hvg.hu hvg.hu
Nyílt levélben kéri a PDSZ Orbántól az önálló oktatási tárca létrehozását

Szükségesnek tartjuk önálló Oktatási Minisztérium létrehozását, mely az oktatás minden területét - az óvodától a felsőoktatásig – összehangoltan tudja képviselni – írja a hétfő esti Orbán Viktor miniszterelnöknek szóló nyílt levelében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

A PDSZ úgy tudja, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség „több tagja is nyilvánosan hangot adott annak a véleménynek, hogy valóban szükséges és nem tűr halasztást a pedagógusok helyzetének, életkörülményeinek javítása, beleértve az anyagi megbecsülést, a munkaterhek csökkentését, a független értelmiségi lét feltételeinek megteremtését”.

A levélben azt is hozzátették, hogy az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a kormány eddigi struktúrájában nem volt igazán gazdája az oktatásnak, mindemellett szerintük „nem volt olyan kompetens vezető, aki szakértelmével és elhivatottságával kellőképpen tudta volna a jövő szempontjából talán a legfontosabb ágazat érdekeit érvényesíteni”.

Arra is felhívta az érdekképviselet a miniszterelnök figyelmét, hogy „jelentős béremelés és a munkaterhelés csökkentése nélkül nem orvosolható a tantestületek elöregedése és a létszámok drámai csökkenése”.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.