Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nem mond le a tanárokról és tűzoltókról tett kijelentései miatt.
Nagy vihart kavart kijelentését magyarázta a Klubrádiónak adott interjúban Parragh László. Mint azt mi is megírtuk, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Népszavának csütörtökön azt mondta a munkavállalók motivációjáról, hogy a tanároknak ott a szabad nyár, a tűzoltóknak az adrenalin-löket.
A kijelentés után mind a tűzoltók, mind pedig a pedagógusok szakszervezete Parragh lemondását követelte.
Az iparkamara elnöke ezután ment be a Klubrádió Megbeszéljük... című műsorába, ahol arról beszélt, hogy őt személy szerint soha nem ambicionálta semmilyen politikai szerep, őt vállalkozók választják meg, és a vállalkozók érdekeinek képviselete a feladata. Visszatetszést keltő kijelentésével kapcsolatban pedig kijelentette, hogy szerinte "nincs olyan munkavállaló, akit csak és kizárólag a fizetésemelés motiválna a munkakeresésénél". Azt állítja, hogy az anyagi szempontok a kor előrehaladtával válnak fontosabb kérdésekké.
Parragh azt is leszögezte, hogy nem mond le, sőt,
a szakszervezeteknek azzal kellene foglalkozniuk, hogy a realitásokhoz igazított igényekkel álljanak elő”.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.