Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az utódjáról még nem született hivatalos döntés, de egyes értesülések szerint a Volánbusz jelenlegi vezérigazgatója veheti át a posztját.
2022. június 15-i hatállyal távozik a MÁV–Volán-csoport elnök-vezérigazgatója – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium szerdán. Homolya Róbert 2018 óta vezette az ország legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalatát.
A szaktárca hangsúlyozza: Homolya Róbert irányítása alatt a járványhelyzetben is megbízhatóan működött a vasúti közlekedés. Vezetésével indult el a Volánbusz MÁV-csoportba integrálása és számos jelentős fejlesztés, köztük a Nyugati pályaudvar rég esedékes felújítása.
A legnagyobb hazai vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatóknál tavaly így már 57 ezer munkavállalót érintően született meg az újabb hároméves bérmegállapodás – méltatta a tárca közleménye Homolya érdemeit, de leváltásának okáról nem írtak.
Utódlásáról a későbbiekben születik döntés – közölte a szaktárca. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Facebook-oldalán azonban arról írtak, hogy a MÁV-csoport irányítását Pafféri Zoltán, a Volánbusz jelenlegi vezérigazgatója veheti át.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.