Milák Kristóf jó időt úszott, erre az Index fogyatékos gyerekekkel viccelődött

Mi mással is lehetne illusztrálni egy sportsikert, mint egy ízléstelen hasonlattal?

  • Nagy Iván László Nagy Iván László
Milák Kristóf jó időt úszott, erre az Index fogyatékos gyerekekkel viccelődött

Ahogy korábban megírtuk, Milák Kristóf a legjobb idővel jutott a 200 méter pillangó elődöntőjébe a budapesti vizes világbajnokság harmadik napján. Az úszó – aki a szám legnagyobb esélyese és egyben a világcsúcstartó – azt mondta: nem úszta ki magát.

A hírt megírta az Index.hu is, amely romantikusan túlozva, de a valóságtól nem elrugaszkodva azt a címet adta a cikknek: Milák Kristófnak csak a világcsúcs az ellenfele.

Ami ezután következett, azt már a Last Days of Index Facebook-oldal vette észre, a lap ugyanis az alábbi kísérőszöveggel tette ki a cikket Facebookra:

Úgy játszadozott a mezőnnyel, mint apa a fejlődésben enyhén visszamaradott kisfiával.

Last Days of Index / Facebook

A szöveget 11 perccel később megváltoztatta a lap, de a szerkesztési előzményekben továbbra is látható az ízléstelen hasonlat.

hvg.hu