Orbán Viktor Tusványoson: A világ nekünk tartozik, és ezt a tartozást be fogjuk vasalni
Utolsó frissítés:
Több év kihagyás után újra a Bálványosi Szabadegyetemen adott iránymutatást Orbán Viktor.
Most érkezett
"Csak olyan udvariasan, mint a budapesti rendőrök a hidakon a narkósokkal"
- így kommentálja a beszédét megzavarókat.
- 2019 óta először mond beszéldet Tusnádfürdőn a magyar miniszterelnök, beszéde elején sorolja, azóta mennyi minden történt.
- A felszólalást kisebb zajongás zavarja meg, egy tiltakozót gyorsan elvezetnek a szervezők és a rendőrök.
- Orbán a világ energiahelyzetét elemzi, bírálja az Egyesült Államokat és az Európai Bizottságot is. Szerinte az energia már nincs többé a Nyugat kezében, csak a katonai erő, kérdés, ezzel mit tudnak kezdeni.
- Orbán szerint a Nyugat Közép-Európába költözött, ott már csak "poszt Nyugat" van. Újból felidézi, harc folyik Európa két fele között - igen, a migráció miatt, igen, Soros miatt.
- "Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúak lenni" - fejtegeti iszlám- és migrációellenes nézeteit a miniszterelnök.
- Orbán nem hagyja ki a kormány genderideológiáját sem - igaz, ez sem volt még téma 2019-ben.
- Magyarországnak joga van szomszédos országként azt mondani az ukrajnai háborúról, hogy a béke az egyetlen ellenszer - a következő téma a háború, ahol Orbán szintén a jól ismert érveket ismétli el arról, Magyarország miért akarja kivonni magát a konfliktusból.
- Ha az amerikai elnököt Donald Trumpnak hívják, akkor nem lett volna háború Orbán szerint.
- Egy olyan kocsiban ülünk, amelynek mind a négy kereke defektes - elemzi a szankciókat.
- Ez a háború lehet az, amely véget vethet a Nyugat hegemóniájának. Az Európai Uniónak nem az ukránok oldalára kellene állnia, hanem az oroszok és az ukránok közé a miniszterelnök szerint. Addig nem lesz béke, amíg nem ülnek le tárgyalni az oroszok és az amerikaiak.
- Az energiahelyzet elemzése után a magyar "rezsicsökkentés" "megvédése" érdekében hozott áremelésről beszél.
- Ma az európai gazdaság a káosz felé tart, a feladat az, hogy Magyarország lokális kivétel legyen, ehhez tűz ki célokat a miniszterelnök. A nyugati válság tetőpontja 2030-ra várható Orbán szerint.
Percről percre
Mi változott?
A tudomány védelmében kaptunk egy covidot, háború jött, és a hidegháború is kialakulhat mert "a nyugati világ blokkvilágba akarja szervezni az életünket."
Ezekre nem látott rá 2019-ben, ezért szerénynek kell lenni, mert korlátozottak az előrelátó képességeink. Kiemeli, hogy az angolok oda-vissza megverését sem látta előre.
Jó okunk van, hogy Fidesz-fröccsöt igyunk - van, ami örök!
Kétharmad-egyharmad arányú fröccsözéses hasonlattal nyit Orbán.
Nagyot fordult a világ 2019 óta. Akkor rendkívül optimista és bizakodó tábort tartottak, azonban a következő évtized a veszélyek évtizede.
Közben "provokátorok" próbálják megzavarni a beszédet, Orbán lassan halad.
Rövidebb beszéd jöhet
Németh Zsolt arra kérte, "fele olyan hosszan beszéljen." Nem lesz könnyű, mert sok mondandója van, és meleg lesz - "de egészséges bárány bírja a bundáját."
Németh Zsolt és Tőkés László között foglal helyett a miniszterelnök
Németh a Tőkés László 70. születésnapjára íródott emlékkötetből olvas fel.
Kezdődik!
40 perc csúszással, de indul a beszéd.
9:30-kor állhat színpadra a miniszterelnök
Kollégáink szerint a hivatalos programban fél 10-es kezdéssel számolnak.
Mire számíthatunk?
Kollégáink a helyszínről tudósítanak, Lengyel Tibor pedig összeszedte, mik lehetnek a témák. A rezsiről várhatóan óvatosan, a hosszútávú víziókról bátrabban beszélhet majd a miniszterelnök.