Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Egyhangú szavazás után döntöttek.
A Jobbik szombaton megtartott országos választmányi ülésén egyhangú szavazással arról döntött, felszólítják Jakab Pétert, hogy a Jobbik közösségétől kapott listahelyért járó mandátumot azonnali hatállyal adja vissza – közölte a párt választmánya a vasárnapi közleményében.
A párt a közleményében felidézte, hogy mit mondott Jakab 2018-ban. Akkor úgy nyilatkozott szóvivőként, hogy „aki a Szent Koronára tett esküt nem tartja be, az a választóknak tett ígéretét sem fogja betartani, az egy hiteltelen politikus”.
Csütörtökön jelentette be Jakab Péter, a Jobbik egykori elnök-frakcióvezetője, hogy kilép a pártból. Jakab a Facebookon közölte a hírt, válaszul arra, hogy Gyöngyösi Márton pártelnök egy nyílt levélben választás elé állította, sürgetve, hogy döntse el mit akar, ha új pártot építene, akkor inkább távozzon a Jobbikból (bár már Gyöngyösi posztja előtt arról írtunk, hogy Jakab kiléphet a pártból).
Jakab azt is közölte, hogy az országgyűlési képviselői mandátumát megtartja. Arra hivatkozott, hogy ő nem a Jobbik listájáról, hanem közös ellenzéki listáról szerzett mandátumot minden ellenzéki szavazó jóvoltából.
Azt is hozzátette, „egy olyan Jobbik-elnökség kéri vissza tőlem a mandátumot, amely a saját elnökét a tagsággal is szembemenve megpuccsolta, kiszolgálva ezzel a Fidesz érdekeit”. Szerinte, ha visszaadná a mandátumát, az két dolgot eredményezne: a Fidesz erősödését, a valódi ellenzék gyengülését.
Jakab Péter azért nem adja vissza a mandátumát, mert azt a közös listáról szerezte
A volt pártelnök szerint a Fidesz erősödne azzal, ha ő távozna a parlamentből.
Az elmúlt nagyjából egy hónapban alaposan megromlott Jakab Péter és a Jobbik viszonya. A politikus az elnöki székből és a frakcióvezetői posztról is távozott, többször is kritizálta a Jobbik új vezetését. Időközben elkezdte felépíteni a Nép Pártján elnevezésű oldalát, de tagadja, hogy egy új pártot építene. Ugyanakkor a hvg.hu információi szerint akár már augusztus 20-án bejelentheti új pártját.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.