Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Lehet a neve Tóth Dénes, Mészáros Róbert, vagy akár dr. Makovics János is.
Több mint három éve egy ez idáig ismeretlen személy, magát telefonon fővárosi törvényszéki végrehajtónak kiadva károsít meg országszerte embereket – figyelmeztet a Fővárosi Törvényszék.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi Tóth Ferencként, Tóth Dénesként, Tóth Gáborként, Mészáros Róbertként, Tóth Gyulaként, dr. Makovics Jánosként, Martinovics Istvánként, illetve Bakó Józsefként szokott bemutatkozni és magát fővárosi bírósági végrehajtónak kiadva próbálkozik csalásokkal.
Többnyire fiktív tartozás azonnali megfizetésére szólítja fel a hívott feleket, amelyről azok rendszerint nem is tudnak. Állítása szerint, ha a hívott fél még aznap nem rendezi a tartozását, ő még aznap végrehajtókat küld és rendőri intézkedéssel is fenyegetőzik. A sztorija része az is, hogy továbbiakat arra hivatkozva nem mondhat el a végrehajtási ügyről, hogy neki az eljárásról nincs joga részleteket közölni.
A Fővárosi Törvényszék hangsúlyozza, nem dolgozik és soha nem is dolgozott a fenti neveken végrehajtó a Fővárosi Törvényszéki Végrehajtók Irodájában.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.