Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Magyarországon 2017 óta nem azonosítottak veszett állatot.
Veszettséget igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni laboratóriuma egy, a betegség gyanúja miatt kilőtt rókánál – közölte a hivatal szerdán a honlapján. Az idegrendszeri tüneteket is mutató állatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Botpalád község területén ejtették el helyi vadászok közegészségügyi veszély elhárítása érdekében, valamint diagnosztikai célból a múlt héten.
A járványügyi nyomozás folyamatban van, a betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be.
Ezt támasztja alá, hogy az eset az ukrán határtól mintegy 5 kilométerre történt.
A térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat, mivel Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt idén nem tudta végrehajtani a rókaállomány körében végzett immunizálási programját. A hatóság az érintett területen gócvakcinázással egészíti ki az idén október 1-8. között zajló őszi vakcinázási kampányt.
A Nébih az esetről a Nemzeti Népegészségügyi Központ illetékes szervét, továbbá az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet is tájékoztatta.
Magyarországon 2017 óta nem azonosítottak veszett állatot.
A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, melyet a veszett állat harapása útján akár az embernek is átadhat, tehát az ellene való védekezés a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja.
Ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatot lát, azt haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih ZöldSzámán (06/80/263-244) – hívja fel a figyelmet a hivatal.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.