„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Provokatív plakátok, vállfák és rengeteg indulat jellemezte a szerdai megmozdulást. Videó.
Több ezer ember gyűlt össze szeptember 28-án a Kossuth téren, hogy a korábban Pintér Sándor által módosított abortuszszabályozás ellen tüntessen. Bár a jelenlévők nagy része érzi úgy, hogy az intézkedés egy újabb gumicsont, úgy érezték, muszáj tiltakozniuk, mert a kormány újabb veszélyes lépést tett a nők reprodukciós jogainak csorbítása felé.
Jobban tennék, ha a nők vegzálása helyett inkább bemennének egy iskolába és meghallgatnák az ott lévő gyerekek szívhangját. Nézzék meg a cipőt a lábukon, egyék azt, amit ők esznek, koptassák a padot napi nyolc órában csak azért, mert kell. Tegyék ezt kivehető szabadság nélkül, csak aztán nehogy azt is megbánják, hogy megszülettek!” – hangzott el Molnár Via aktivista beszéde a szerdai tüntetésen.
Hozzá hasonlóan rengetegen érzik azt, hogy a kormányt csak addig védi a gyerekeket, amíg nem születnek meg, azután magukra hagyja őket. A tüntetők szerint a terhességmegszakítások számát nem tiltással, hanem megfelelő szexuális neveléssel és ingyenes, mindenki számára elérhető fogamzásgátlással lehetne hatékonyan csökkenteni.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.