Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Már van új állása annak a tanárnak, akit pénteken bocsátott el a tankerület a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Részmunkaidőben is legalább annyit fog keresni, mint eddig.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) „országos munkabeszüntetésre” hívta az oktatásban dolgozókat október 5-re, az Oktatás Világnapjára. Palya Tamás szerződését még nem írták alá, ezért csak annyit árult el a Szabad Európának, hogy egy oktatáshoz kapcsolódó weboldalnál fog dolgozni a kirúgás után. Ezt tanárként ő maga is használta, most, mint fogalmazott, átkerül a másik oldalra. Az lesz a feladata, hogy megismertesse a tanárokkal, vagyis tanárokat fog tanítani a használatára.
Mint mondta, ez félállás lesz, mert azt tervezi, hogy vállalkozó lesz, és délutánonként diákokat tanít. A fizetése nem volt rossz tanári viszonylatban, nettó négyszázezret keresett, most hasonlóra számít a félállásból, és hozzá jön majd még a magánórákból befolyó összeg – mondta Palya Tamás.
„A végzős osztályomat otthagyni nem olyan jó érzés, és nekik sem esik jól, de tudják, megértik és elfogadják, hogy mit miért tettem. A gyerekeket tanítani, bemenni egy osztályba vagy a tanáriba, a kollégákkal lenni, az nagyon fog hiányozni” – fogalmazott.
Múlt héten öt tanárt – köztük Palya Tamást – rúgtak ki a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból azért, mert részt vettek a polgári engedetlenségben. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) „országos munkabeszüntetésre” hívta az oktatásban dolgozókat október 5-re, az Oktatás Világnapjára.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.