Több ezren tüntetnek országszerte az oktatásért - élőben a megmozdulások a hvg.hu-n
Utolsó frissítés:
Hetek óta másról sem szól a közélet, mint a tanárokról, a mellettük kiállókról, büntetésükről, majd – csütörtök óta – a kormány fizetési ígéretéről. Utóbbi azonban valószínűleg nem lesz elég: pénteken is az utcára vonulnak a tanárok.
Most érkezett
Itt mi most történelmet írunk!
„Nincs tanár, nincs jövő” – skandálták a Móricz Zsigmond körtéren a tüntetők. A felszólaló diákok arról beszéltek, történelemórán is részt vettek, „mert mi itt most történelmet írunk”. A körtéren nagyjából 150-200-an tüntettek.
Mi történt eddig?
- flashmob volt a Széll Kálmán téren, ide a Közép-Budai Tankerülethez tartozó iskolákból több százan jöttek ki.
- Szegeden is tüntetés volt reggel, ott is élőlánccal tiltakoztak a diákok, ugyanúgy, ahogy Debrecenben és Zalaegerszegen is.
- Délután egy órakor aláírásgyűjtéssel egybekötött demonstráció volt a Deák Ferenc téren.
Mi lesz még?
- Délután fél ötkor tüntetés lesz a Hősök terén, ahonnan a Belügyminisztérium épületéhez vonul a tömeg.
Énekóra és fogadóóra a Széll Kálmán téren:
Flashmobbal indult a nap a Széll Kálmán téren:
Tanárokat kérdeztünk a Széll Kálmán téren a kormány által bejelentett fizetésemelésről:
Percről percre
39 tanár engedetlenkedik a Kodály Zoltán Ének Zenei iskolában
Közös nyilatkozatot adtak ki a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Iskola polgári engedetlenséget vállaló, és velük szolidarító tanárai. Azt írják, 39 tanáruk kezdett polgári engedetlenségbe, „mert nem maradt más választásunk”.
„Nem tűrjük tovább a pedagógusok éhbéren tartását és kizsákmányolását, nem tűrjük a diákok megnyomorítását korszerűtlen tantervekkel, silány tankönyvekkel és bírhatatlan óraszámokkal”
– írták.
Élőlánccal kezdtek a diákok Debrecenben is
A Debreciner tudósítása szerint a debreceni főtér és a Fazekas Mihály Gimnázium között állta fel élőláncba az oktatásért tüntetők:
Elfogadhatatlan a tanárok sztrájkjogának korlátozása – hangzott el a Fillér utcában
Az oktatásügyi tiltakozások slágerévé vált Grund című dalt is elénekelték a Fillér utcai iskolánál.
A berzsenyis tanárok is sztrájkolnak
Több tanár is sztrájkol pénteken a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban – írja a Telex. A tanárok nyilatkozatukban azt írták, hogy
„Gulyás miniszter állításával ellentétben a polgári engedetlenség célja nem a fizetésemelés, hanem a sztrájkjog visszaszerzése, azaz magasabb rendű erkölcsi cél. A sztrájk is, a polgári engedetlenség is azért zajlik, mert tanítani akarunk: szabadon, megfelelő körülmények között, munkánkat anyagilag és erkölcsileg értékelő, és nem becsmérlő közösségben.”
„Szakmai demonstráció” Székesfehérváron
„Szakmai demonstrációt hirdettek péntek reggelre a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanárai, diákjai és szüleik. Az esemény célja, hogy „kifejezzék szolidaritásukat az oktatás minden szereplőjével és felhívják a társadalom figyelmét a magyar köznevelés méltatlan helyzetére” – írja a 24.hu.
Érden is tiltakoznak a szülők és tanárok
Méghozzá a Bolyai János Általános Iskolánál. A PDSZ videót is közzétett az eseményről:
41-en sztrájkolnak Miskolcon
„Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Értesítjük az érintett szülőket és diákokat, hogy a Miskolci Herman Ottó Gimnázium sztrájkbizottságának tájékoztatása szerint október 14-én a nevelőtestület várhatóan 41 tagja munkabeszüntetést tart az első két tanórában” – írja az Eduline.
Október huszadikán újra utcára fognak vonulni a tanárok Szegeden
Sztrájkolnak a szegedi pedagógusok, és rögtön be is jelentették, hogy a jövő héten, október huszadikán ismét kivonulnak az utcára.
A Szegeder azt írja, hogy a következő iskoláknál biztosan lesz demonstráció:
- A Deák Ferenc Gimnázium tanárai, diákjai és szimpatizánsok most egy nyilatkozatot fognak felolvasni reggel 7 óra 10 perckor a bejáratnál.
- A Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium várhatóan élőláncos akcióját folytatja majd.
- Szintén élőlánccal állnak majd ki a Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum diákjai és tanárai is a reggeli órákban, hogy a pedagógusok és az oktatás helyzete, a sztrájkjogok ellehetetlenítése ellen tiltakozzanak.
- Úgy tudjuk, hogy a Tömörkény István Gimnázium előtt is a már említett nyilatkozatot fogják felolvasni.
- Ugyanígy a Kőrösy József Közgazdasági Technikum előtt is, ide reggel negyed nyolcra hirdettek gyűlést.