Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Közel kétszáz üres borítékot találtak a rendőrök az orvosi rendelőkben tartott kutatás során az íróasztalfiókokban.
A fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két főorvossal és asszisztenssel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint 2021 júniusa és augusztusa között több betegtől is átvettek pénzt az egyik budapesti kórházban – írja a police.hu. A budapesti kórház két főorvosa összesen 26 betegtől fogadott el többször hálapénzt, amelyből egyikük asszisztense is kapott.
Közel kétszáz üres borítékot találtak a rendőrök az orvosi rendelőkben tartott kutatás során az íróasztalfiókokban, amelyek közül számos darabon szerepelt a „köszönettel” szó, illetve az átadó neve is.
Az egyik orvost és az asszisztenst gyanúsítottként hallgatták ki, ám érdemi vallomást nem tettek. A nyomozók az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.