Zúgott az "Orbán, takarodj!", a szervezők szerint 80 ezres volt a tüntető tömeg
Utolsó frissítés:
Szolidaritási tüntetést tartottak vasárnap délután-este a diákok a tanárokért. A demonstráció a Kálvin térről vonult a Műegyetemhez, ahol a színpadon diákok, tanárok, szakszervezeti vezetők mellett felszólalt Karácsony Gergely is, és a szervezők szerint mintegy 80 ezren gyűltek össze. A hvg.hu élő közvetítése végig követte az eseményeket, a demonstráció végén a szervezők pedig azzal a felkiáltással búcsúztak: "Összefogunk, nem félünk, folytatjuk!"
Most érkezett
Pénzt gyűjtenek
A szervezők arra kérik a tüntetőket, hogy anyagilag is járuljanak hozzá, ha tehetik a rendezvény költségeihez. Az adománygyűjtó honlap szerint, aki ma, 1956 október 23-a 66. évforsulóján legalább 1956 forintot adományoz, az ajándékot kap. Ja, és 2022 van, szóval kártyával is lehet fizetni.
Élőben a tüntetésről:
Percről percre
Karácsony Gergely: "Főpolgármesterként és apaként adom át a színpadot"
Magyar hazafiakként szólítja meg a tömeget, és elmondja: a Főváros azt tervezte, saját ünnepséget szervez október 23-ra, pont a Műegyetem rakparton, most azonban azért van itt, hogy átadja a lehetőséget másoknak, "akik itt és most biztosan sokkal fontosabbak."
"Főpolgármesterként és apaként adom át a színpadot" - mondta, majd elmesélte, 1989-ben 14 évesen rekedten ment haza, mert annyit kiabálta, hogy "ruszkik, haza!" - és hozzátette, reméli, most 14 éves fia is itt van, feleségére pedig büszke, mert a legszebb hivatást végzi azzal, hogy tanító.
Szerinte az oktatás beszántása az iskolák önkormányzatoktól való átvételével kezdődött, a tanrendi központosítással folytatódott (pl. tankönyvválasztás eltörlése), most pedig a gyerekeket vennék el tőlük. Tudja, hogy Budapest nem egyenlő az országgal - de a kormány sem egyenlő azzal, mondja. A főpolgármester szerint az iskola egyenlő az országgal, a tanárok mindannyiunk tanárai, az iskola a múlt, a jelen és a jövő.
Novák Katalin nem jött el, Karácsony Gergely igen
Előbbi hírre fújolással reagált a tömeg.
A szervezők szerint a tömeg vége most hagyta csak el a Kálvin teret
Lengyel Tamás színész vezeti a műsort, ő mondta ezt a színpadról. A műsor csúszásban van, 16:45-től beszélt volna Karácsony Gergely.
Ott vannak a tömegben a szakszervezetek is
A tüntető tömegben ott vannak a szakszervezetek zászlói is: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) zászlója éppúgy látszik, mint az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségéé.
Törley Katalin is megérkezett
Megérkezett aszínpad mögé, a backstage-be Törley Katalin, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik, a tankerület által kirúgott pedagógusa, aki hamarosan beszédet mond majd.
Törley Katalin a HVG-nek adott interjúban azt mondta, érzése szerint ezek a jogszerűtlen intézkedések többeket inkább megerősítettek, mint eltántorítottak. Őket pedig kirúghatják, de az összeomló, „lassan már a gyerekfelügyeletre sem alkalmas iskolarendszer itt marad a kormány nyakán”.
Élő videónkat leállította a Facebook
A Facebook algoritmusa a tüntetők által hangszórókból sugárzott zenéket gyakran szerzői jogi okokra hivatkozva tiltja le, és most is ebbe a hibába esett.