Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Halálos közlekedési baleset történt a 3-as főúton Kápolna közelében pénteken késő este - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
Egyelőre tisztázatlan körülmények között három személygépkocsi ütközött össze. A karambol következtében egy ember a helyszínen életét vesztette.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte, hogy az egri és a füzesabonyi hivatásos tűzoltóknak több beszorult embert kellett kimenteniük a járművekből.
A helyszínelés ideje alatt félpályás útlezárás van érvényben a főúton - derül ki a közleményből.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.