Tekintettel a pécsi slam poetrys diáklány, Pankotai Lili szavai nyomán támadt polémiára, kérem, fogja be a szemét, illetve ugorja át a következő mondatot az érzékeny olvasó. Esterházy Péter-idézet következik: „Most, hogy a magyar konzervatív-keresztény politika és szellemiség alapszava a geci lett, mi, regényírók, esetenként volt piarista diákok, stilárisan és lelkiismereti okokból mi a faszt csináljunk?” – Eddig az író G-nap utáni kommentárja. És most kinyithatják a szemüket!

Az e heti HVG-ben mérsékeltebb hangvételben, részben a számok nyelvén mutatjuk be az álszentség legújabb példáit, rávilágítva arra is, milyen hatást váltott ki „Mária országának” polgáraiból, hogy az Orbán Viktor és kormánya által álruhaként viselt politikai kereszténység távolabb áll a valóditól, mint Makó Jeruzsálemtől. A népszámlálások másfél évszázadra visszanyúló történetében most először kerülhetnek kisebbségbe Magyarországon a magukat valamely felekezethez tartozónak vallók. Az erről készült friss előrejelzés szerint (lásd Többségből kisebbségbe című cikkünket) a vallási hovatartozásukat firtató kérdésre tíz éve csak egyszerűen nem válaszolók 2,7 milliós táborának nagy része idén már állást foglal, és minden bizonnyal felekezeten kívülinek deklarálja magát.

Orbánék hittérítő buzgalma a bumeránghatás ellenére más területen sem csillapodik. Illiberális nézeteikkel, gyűlöletkeltésre épített propagandájukkal nemcsak itthon mérgezik a szellemi környezetet. A Fidesz állami milliárdokkal kibélelt elitképzője, a Mathias Corvinus Collegium Brüsszelben készül terjeszteni az igét. Az illiberális ideológia exportjáról szóló cikkünkből az is kiderül, hogy ha egy nyugati elemző, egyetemi oktató elismerően ír, beszél Orbánról, hamar az MCC jól fizetett vendégprofesszorai közt találhatja magát; az sem hátrány, ha az illető vélhetően orosz kém.

A környezetszennyezés másik, fizikai oldalát Fókuszban rovatunk írásai mutatják be. Miközben az energiaválság nyomán a külső körülmények a takarékosabb, egyben zöldebb megoldásokat ösztönöznék, Orbánék inkább a klímagyilkos változatok mellett teszik le a voksukat. Így váltak közellenséggé a napelemek, szélerőművek és minden olyan alternatív megoldás, ami előmozdítaná az orosz energiafüggőség mielőbbi csökkentését. A rendszerváltás idején magát még az orosz Góliát ellen Dávidként harcoló ellenzékinek mutató Orbán az 1956-os forradalom leverésének idei emléknapjára szánt üzenetéből már gyáván kihagyta az egykori moszkvai agresszor megnevezését is. Akinek reinkarnációja, Vlagyimir Putyin, most épp Európa boldogabbik felének megosztásán buzgólkodik. Mint Világ rovatunk írásából kiderül, az orosz elnök nyilvánvalóan csak taktikázik, amikor Lengyelország, Románia és Magyarország jogos területi igényeit emlegeti. Amit, hogy, hogy nem, csak a karmelita kolostor – szerzetesi erényeknek igencsak híján lévő – mai elöljárója nem tart a leghatározottabban visszautasítandó inszinuációnak. Pedig csak az ostoba nem látja, hogy Moszkvában nem a trianoni döntésre gondolnak, amikor a határok átrajzolásának lehetőségét meglebegtetik. Csak a „békepárti” Orbánt nem érdekli, hogy tárgyalóasztal melletti határrevíziónak semmi realitása, és – tekintettel az ott kisebbségben lévő magyarokra – az ma már végtelenül igazságtalan is lenne. A Kárpát-medence magyarságának békés „újraegyesítéséhez” az uniós tagság adhatná meg a keretet, amiről egy Putyin által leigázott Ukrajna még csak nem is álmodhatna.

Sokáig élt az idő kerekének visszaforgathatósága gondolati – és az ÁVH tényleges – fogságában az a Mindszenty József is, akinek épp csak az életműve vitatható elemeit hallgatja el a kormányfő által minap felavatott Mindszentynum. (A tárlatról, illetve a „NER és az ő bíborosa” körül kialakult vitáról Szellem rovatunkban írunk.) Pedig még az egyháztörténet tanulsága is az: soha nem azok közül kerültek ki a szentként tisztelt emberek, akik nem hibáztak, hanem azok közül, akik képesek voltak beismerni gyengeségeiket, majd továbblépni.

DOBSZAY JÁNOS

vezető szerkesztő