Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Bár októberben még nyitva maradt a miskolctapolcai barlangfürdő, most már nem ennyire egyértelmű a helyzet.
A gazdasági nehézségekre hivatkozva októberben a Miskolci Fürdő Kft. úgy döntött, hogy átmenetileg bezárja a miskolctapolcai barlangfürdőt. Emiatt viszont a helyi turisztikai vállalkozások gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe kerültek volna, ezért a város mentőövet dobott. Így végül január 8-ig tudott üzemelni a fürdő azzal, hogy ezután két hétre bezárják a karbantartás befejezése érdekében.
Most újabb változásról számolt be az RTL Híradója. A probléma nem a karbantartással van, hanem azzal, hogy nem tudni, mikor nyithat ki újra a fürdő.
Készül egy új működési terv, amiről január 19-én szavaz majd a fürdő igazgatósága.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.