Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Mindkét esetben már a helyszínen elhunyt az áldozat
Gyalogost gázolt el egy személyautó az M3-as autópálya 17-es kilométerénél a főváros felé vezető oldalon vasárnap késő este – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.A police.hu-n a rendőrök azt írták, hogy eddig ismeretlen okokból volt az autópáláyn egy 29 éves gyalogos, akit elütött egy autó. A gyalogos a helyszínen életét vesztette.A rendőrök a helyszínelés idejére az autópálya Budapest felé vezető oldalán külső és belső sávját lezárták, a forgalom hajnalban a leállósávon halad.
Ugyancsak halálos baleset történt Budapesten a VI. kerületben, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Zichy Jenő utca kereszteződésében vasárnap késő este a rendőrség közleménye szerint. Itt szintén egy autó ütött el ismeretlen körülmények között egy férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére lezárták, az autós forgalmat a Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati tér irányából a Deák tér irányába tartó oldalra terelik. A baleset körülményeit a rendőrség egyelőre vizsgálja.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.