Két szombathelyi MSZP-st is leigazolt a DK

Az egyikük a város polgármestere, Nemény András helyettese.

  • hvg.hu hvg.hu
Két szombathelyi MSZP-st is leigazolt a DK

Horváth Attila, Szombathely MSZP-s alpolgármestere, és Kopcsándi József, Szombathely MSZP-s önkormányzati képviselője is a Demokratikus Koalícióban folytatja a munkát.

Horváth a Facebookon a többi mostanában DK-hoz igazoló politikushoz hasonlóan azzal indokolta a csatlakozását, hogy ez a párt „jelenti az egyetlen kormányzóképes erőt az ellenzékben”. Ezen kívül megosztott egy fotót is, melyen Szombathely MSZP-s polgármesterével, Nemény Andrással pózol. Ebben a bejegyzésben azt írta: „ahogy ma, úgy a jövőben is együtt dolgozunk Szombathelyért. Barátok vagyunk és nagyon szeretjük a városunkat".

Kopcsándi pedig úgy fogalmazott: szeretné megígérni, hogy Szombathely fel fog szabadulni az Orbán-kormány önkormányzatokat szorongató politikája alól, ezért választotta új pártjául a DK-t.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, tavaly november óta sorra jelenti be a DK az ellenzék többi pártjából átcsábított politikusok érkezését, két hete például a Párbeszéd korábbi pártigazgatója, Kocsis-Cake Olivio csatlakozott Gyurcsány Ferencékhez.

A DK által „átlépési hullámként” kommunikált ügyről a hvg360-on részletes elemzés olvasható, amely szerint Gyurcsány Ferenc most így demonstrál erőt az ellenzéki oldalon, hogy minél jobb tárgyalási pozíciót harcoljon ki a 2024-es önkormányzati választások előtti alkudozáshoz.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.