Kunhalmi: összefogás kell az önkormányzati választáson

Az MSZP társelnöke szerint nem szabad megosztani az ellenzék erőit, és lehet még előválasztás is.

  • MTI MTI
Kunhalmi: összefogás kell az önkormányzati választáson
Összefogásra van szükség az önkormányzati választásokon - hangsúlyozta az MSZP társelnöke szombati online sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentett újabb öt, a szocialisták által támogatott polgármesterjelöltet.

Kunhalmi Ágnes úgy vélte, azért tartják egy időben az önkormányzati és az európai parlamenti választást, mert a helyi önkormányzati kampány helyett "brüsszelezést, szuverenitáskampányt, identitáskampányt akar a Fidesz".

Az MSZP szerint az ellenzéknek ezt a "csapdát" el kell kerülnie azzal, hogy időben felkészülnek a választásokra, illetve azzal, hogy az ellenzék és a civilek közösen "állítják fel csapataikat" a Fidesszel szemben.

Ne egymást gyengítsék

"Együttműködésre vagyunk kényszerítve", hiszen semmi olyan dolog nem változott, ami azt tenné szükségessé, hogy az ellenzéki pártok külön induljanak - fogalmazott. Kiemelte: helyben a legjobb jelölteket kell kiválasztani a Fidesz jelöltjeivel szemben, mind polgármesteri, mind önkormányzati képviselői szinten.

Az MSZP társelnöke azt mondta: el kell érni mindenhol az egy az egy ellen indulást, hogy ne egymást gyengítsék az ellenzéki pártok. Ahol pedig helyben nincs megállapodás, vagy több jó jelölt is indul, ott az előválasztás "egyébként már jól bevált" intézményét alkalmaznák.

Kunhalmi Ágnes jelezte: az MSZP már korábban 16 polgármesterjelöltet ajánlott a választók figyelmébe, a szombati online sajtótájékoztatón pedig bejelentette, hogy az MSZP támogatásáról biztosítja a Pest megyei Érden Csőzik László polgármestert, Budapest III. kerületében, Óbudán Török Ottót, a szocialisták helyi szervezetének elnökségi tagját, a Zala vármegyei Esztergályhorvátiban Brunner Tibor polgármestert, a Veszprém vármegyei Ajkán Schwartz Béla polgármestert, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsógagyon Takács László polgármestert.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.