6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A volt minisztert még novemberben nevezték ki az intézet tiszteletbeli elnökének, most azonban a főigazgatói posztot is ő kapta meg.
Kásler Miklóst bízza meg a Magyarságkutató Intézet (MKI) főigazgatói tisztségének ellátásával Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter – írja a Magyar Nemzet a Kulturális és Innovációs Minisztérium tájékoztatására hivatkozva.
„Kásler Miklóst novemberben nevezte ki Csák János miniszter az MKI tiszteletbeli elnökének. Ezt a tisztségét megtartva váltja most a főigazgatói poszton Horváth-Lugossy Gábort, aki az MKI szervezetépítő, strukturális feladataiban meghatározó szerepet játszott” – áll a közleményben.
Arról nem ír a lap, hogy mi húzódik meg a váltás hátterében, ahogyan arról sem, hogy mi lesz Horváth-Lugossy további sorsa. Még hétfőn ment körbe a sajtóban a szélsőjobboldali Magyar Jelen portál értesüléseire hivatkozva, hogy kirúgták Horváth-Lugossyt, mivel novemberben konfrontálódott Káslerrel. A portál szerint bizonyos visszásságok felfedezéséről volt szó, amikre Horváth-Lugossy nem tudott magyarázatot adni.
A Magyarságkutató Intézet először a Pozsonyi csata című animációs filmjével robbant be a köztudatba, a produkciót méltán kritizáló saját munkatársait kirúgta, majd egy kiállítás lenyúlásával sikerült öregbítenie a rossz hírét, de innen érkezett az a megfejtés is, hogy az első magyar nyelvemlék nem más, mint hogy Baszjad Izüt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.