Álrendőrt fogtak az igazi győri rendőrök

A férfit csalással, lopással és rongálással gyanúsítják.

  • hvg.hu hvg.hu
Álrendőrt fogtak az igazi győri rendőrök

Rendőrkézre került egy férfi, aki magát is rendőrnek adta ki, pedig nem volt az.

A 41 éves győrszentiváni illető – aki ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indult büntetőeljárás – tavaly decemberben vett bérbe egy házat Koroncón, az ügyintézés során pedig rendőrnek mondta magát, majd később is több alkalommal hivatkozott a rendőrségi kollégáira.

A bérleti díjat és a rezsit azonban nem fizette, így miután több hónapnyi tartozása halmozódott fel, a tulajdonos felbontotta a bérleti szerződését. A tulaj csak a kiköltözése után szembesült azzal, hogy több dolog eltűnt, illetve megrongálódott a házban, ahol így nagyjából egymillió forintos kár keletkezett.

A Győri Rendőrkapitányság nyomozói és a NVSZ munkatársai hétfőn győrszentiváni lakóhelyén elfogták a férfit, előállították, majd csalás vétsége, lopás bűntette és rongálás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.