Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Első útja pedig a kocsmába vezetett.
Miután Novák Katalin köztársasági elnök a pápa budapesti látogatására hivatkozva kegyelmet adott neki, lóháton hagyta el a Blikk beszámolója szerint a Váci Fegyház és Börtön büntetés-végrehajtási intézetet Budaházy György. Budaházy hatalmas mosollyal lépett ki a börtön ajtaján, ahol aztán rögtön el is kiáltotta magát, hogy „szabadság!”.
Kegyelmet adott Budaházy Györgynek Novák Katalin a pápára hivatkozva
A pápalátogatásra hivatkozik az államfő döntésében, amellyel kegyelmet adott a terrorvádak miatt jogerősen 6 év börtönre ítélt Budaházy Györgynek és társainak. „A pápalátogatás hete különleges alkalom arra, hogy az államfő kegyelmezési jogkörével éljen. Ezért a köztársasági elnök arról döntött, hogy ebből az alkalomból széles körben ad kegyelmet" - írja közleményében a Sándor-palota.
A börtön előtt húsz-harminc ember várta, családtagjai, felesége és Budaházy Edda köszöntötte. A Blikk fotóin látszik, hogy ketten felnyergelt lovakkal érkeztek, az egyik hátára pedig a frissen szabadult pattant. Első útja pedig egy közeli kocsmába vezetett, ahol pezsgővel ünnepelték a szabadulását.
Budaházy a kegyelméről: Remélem, hogy a haza szolgálatában meg tudom még hálálni
A terrorvádak miatt korábban elítélt aktivista nagyon hálás mindenkinek. Nyilatkozott a Pesti Srácoknak Budaházy György, miután kegyelmet kapott Novák Katalin köztársasági elnöktől Ferenc pápa érkezése miatt. „Nagyon köszönöm elnök asszonynak, miniszter asszonynak hogy végre megszabadítottak ettől a tehertől. Döntésüket nem lehet elválasztani attól, hogy milyen sok ember állt ki mellettünk.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.