A Fidesz által támogatott független jelölt, Kammerer Zoltán nyerte a gödi polgármester-választást

A városban ugyanekkor választókerületi képviselőválasztást is tartottak, azt is Kammerer nyerte.

  • hvg.hu hvg.hu
A Fidesz által támogatott független jelölt, Kammerer Zoltán nyerte a gödi polgármester-választást

A Fidesz által támogatott független jelölt, Kammerer Zoltán nyerte a gödi polgármester-választást – derül ki a Nemzeti Választási Iroda honlapjára feltöltött eredményekből. Az új polgármester a leadott szavazatok 57,88 százalékát kapta meg. Szilágyi László Lajos, a Kapu CIKK Egyesület jelöltje 28,81 százalékot szerzett, és Rataj András független jelölt 13,31 százalékkal végzett a harmadik helyen. A településen ugyanekkor egyéni választókerületi képviselőt is választottak, ezt a versenyt is Kammerer Zoltán nyerte, (53,2 százalékkal) a képviselőválasztáson a menet közben Gödön feltűnt Orosz Mihály Zoltán egykori érpataki polgármester mindössze öt szavazatot kapott.

Gödön februárban mondott le Balogh Csaba momentumos polgármester. A városvezető úgy nyilatkozott, hogy nem tud tovább küzdeni a Fidesz, és az azzal kollaboráló helyi politikusok ellen. Ezt követően jelentette be Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó indulási szándékát, majd alig öt napra rá a Fidesz nevében közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, Tuzson Bence, hogy nem indítanak senkit Kammererrel szemben, mivel az egykori sportolót kiváló jelöltnek tartják.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.