Kijött a rendelet az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről

18 százalékkal emelik az egészségügyi szakdolgozók béreit júliustól.

  • hvg.hu hvg.hu
Kijött a rendelet az egészségügyi szakdolgozók béremeléséről

A kedd késő esti Magyar Közlönyben jelent meg egy kormányrendelet, amely azt szabályozza, hogyan változnak az egészségügyi szakdolgozók bérei július 1-jétől. A korábbi bejelentésekhez képest nagy újdonság nincs benne: a kormány már korábban megígérte, hogy 18 százalékos béremelés jön, és most valóban ez van a rendeletben.

Az alapbérek emelése egyrészt az ápolókat érinti, másrészt pedig azokat az egészségügyi intézmények nem gyógyítással foglalkozó, tehát például gazdasági, pénzügyi, műszaki területen foglalkoztatott dolgozóit. A Belügyminisztérium korábban úgy számolt, hogy nagyjából 84 ezer emberről van szó.

Az új bértábla belépő szintje a legalacsonyabb, legfeljebb alapfokú képzettséget igénylő fizetési osztály pályakezdőinél bruttó 288 914 forintra nőtt, ennek a nettója még mindig nem éri el a 200 ezer forintot. Az egyetemi végzettséget igénylő munkakörök fizetései bruttó 503 ezer forintnál kezdődnek.

 

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.