Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Több mint százezer ember érint.
A Belügyminisztérium idén júliusától egységesen 18 százalékos alapbéremelést javasol az ápolók és az egészségügy nem gyógyító (gazdasági, műszaki, pénzügy-számviteli stb.) területein dolgozók esetében is – írja közleményében a szaktárca.
Az emelés a januári egészségügyi szakdolgozói béremelést követné és az erről szóló rendelettervezetet a Belügyminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátja, emellett a szakmai egyeztetések is folynak. Hozzáteszik: a kormány döntése májusában várható.
A Belügyminisztérium javaslata közel 84 ezer egészségügyi szakdolgozót érint. Az ápolói béremelésre idén 41,5 milliárd forintot fordít a kormány – írja a Belügyminisztérium.
Az egészségügy nem gyógyító területein dolgozó több mint 24 000 fő béremelésére a kormány idén 8,4 milliárd forintot biztosít. Az alapbéremelés 2024. márciusában folytatódni fog, de a mértékéről később döntenek.
(Nyitóképünk illusztráció)
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.