22,5 milliárd forinttal emelték meg Rogán Antal kommunikációs büdzséjét

Minden drágul, hát pont a kormánykommunikáció maradna ki ebből?

22,5 milliárd forinttal emelték meg Rogán Antal kommunikációs büdzséjét

Most éppen 22,5 milliárd forinttal emelték meg a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációra költhető pénzét.

Ezt a keretet legutóbb május elején gazdagították a költségvetési törvényt módosító kormányhatározattal, de akkor csak századekkora összegről, 210 millióról volt szó. Most 22,5 milliárddal több mehet „kormányzati infokommunikációs szolgáltatásokra”. Erre az idén márciusban átírt törvényben csak 114 millió forint szerepel, ehhez képest tehát kétszázszoros a növekedés.

Ezen kívül van a költségvetési törvényben – szintén a kabinetirodánál – 39,5 milliárd „kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra”. Az az a költségvetési rovat, amelyből mintegy 10 milliárd forintot költöttek a „brüsszeli szankciókról” tartott „nemzeti konzultációra”, amelynek a végén a mindössze 17 százaléknyi résztvevő véleményét a kormány úgy állította be, mintha az összes választópolgár 97 százaléka utasította volna el az Ukrajna megtámadása miatt Oroszország ellen bevezetett intézkedéseket.

A Központi Maradványelszámolási Alapból most kivett 32 milliárd forint nagy részét a kormányzati infokommunikációra fordítják. Ezen kívül egy milliárdnál nagyobb pótlólagos kiutalást kapott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Pénzügyminisztérium Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósága, a Külgazdasági és Külügyminisztérium a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség dologi kiadásaira és – szintén sokadszor – a Bethlen Gábor Alap „nemzetpolitikai célú támogatásokra”.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.