Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Több közös – a hatóságok által is lehallgatott – megbeszélés zajlott Koller Mihály Dávid, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. Orbán-családdal is üzletelő felszámolóbiztosa és a korrupcióval vádolt Schadl György volt fővégrehajtó között. Úgy tűnik, voltak közös ügyeik.
Úgy tűnik, üzleti kapcsolatot ápolt Schadl Györggyel a Végrehajtói Kar korrupció miatt bíróság elé állított volt elnökével Koller Mihály Dávid a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolóbiztosa, aki mások mellett az Orbán-családdal is üzletelt.
A 24.hu ír arról, hogy a Schadl-ügy egyik vádlottja által csak a "felszámolók királyának" becézett Koller – akinek két felszámoló cége is van –
Koller emellett ügyvédként is tevékenykedett, sőt ebbéli minőségében akár a róla szóló részleteket is olvashatta a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagaiban, hiszen az egyik végrehajtó – aki elismerte a bűnösségét és már el is ítélték – őt kérte fel védőnek.
A lap azt írja, hogy az ügy ötödrendű vádlottja dobta be Koller nevét, akin keresztül szerinte a felszámolási ügyeket intézte Schadl, bár ezeket semmivel sem bizonyította. Csakhogy a nyomozati anyagokból valóban kiderül, hogy Koller bizonyos ügyletekben “együtt mozgott” Schadllel, így
Az érintett nem válaszolt a lap megkeresésére. A Schadl-ügy részleteiről itt tájékozódhat részletesen:
Belezavarodott a Schadl-ügybe? Elmagyarázzuk, hol tart az eljárás és mi derült ki eddig
Schadl, Völner és Gazdi mindent tagadnak, a korrupciós botrány kirakósának darabjai viszont ha nagyon lassan is, de elkezdtek a helyükre csúszni - a jogerős ítéletre viszont még éveket kell várni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.