Felhőszakadásra, jégesőre is számítani kell szombaton

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között valószínű, de az északnyugati tájakon ennél kissé hűvösebb is lehet.

  • hvg.hu hvg.hu
Felhőszakadásra, jégesőre is számítani kell szombaton

Több órára kisüt a nap, de sok gomolyfelhő képződik, illetve fátyolfelhők is lesznek felettünk. Főleg az ország keleti felén a déli, délutáni órákban elszórtan várható zápor, zivatar, néhol felhőszakadás – írja a met.hu.

A Dunántúlon az északnyugati, északi szelet erős, Sopron környékén viharos lökések kísérhetik. Zivatar környezetében is lehetnek átmeneti erős vagy viharos lökések.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint intenzívebb gócokat viharos, 60-70 km/h-s széllökés, felhőszakadás (lokálisan > 20-30 mm), illetve jégeső (1-2 cm) is kísérheti. Emiatt Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre adott ki zivatar és felhőszakadás miatt figyelmesztetést az OMSZ.

met.hu

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között valószínű, de az északnyugati tájakon ennél kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 18 és 23 fok közé süllyed a hőmérséklet.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.