Sokszor meghalt, de mindig csak majdnem – végső búcsú Ozzy Osbourne-tól
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
Lesz olyan reggel, ami inkább az őszre, mint a nyárra emlékeztet: mindössze 8-15 fok lesz.
Kedd reggel nyugaton eshet, napközben pedig több helyen alakulhat ki eső, zápor – írja előrejelzésében az Időkép. Szerintük északkeleten zivatarokra is számítani lehet. Az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik, néhol akár viharos széllökések is lehetnek. Hajnalban 14-21, délután 24-31 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán sok felhő lesz felettünk, a Dunántúlon és délen pedig ezekből eshet is az eső. Délutánra viszont felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, viszont jöhetnek záporok, zivatarok. Szeles idő lesz, de legalább felfrissül a levegő. Hajnalban 12-18, délután 21-27 fok lesz.
Csütörtökre az Időkép várakozásai szerint még marad a hidegfront, néhol északon és az Alföldön viszont még lehetnek zivatarok. A reggel kicsit hűvösebb lesz, 8-15 fokra kell számítani, délutánra viszont 22-28 fok várható.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Black Sabbath legendáját szülőhelyén búcsúztatták, gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
Surányi Ráchel szociológus, kutató írása.