Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az a szerda esti közlönyből még derült ki, hogy a minisztériumnak és az önkormányzatoknak hogyan kell majd osztoznia ezen az összegen.
A kormány „egyetért a szociális ágazatban egészségügyi munkakörben foglalkoztatott ápolóknak, szakápolóknak járó egészségügyi kiegészítő pótlék összegének 2023. július 1-jétől történő emeléséhez szükséges többletforrás biztosításával” – olvasható a szerda este megjelent határozatában.
Ehhez a pénzügyminiszternek kell előteremtenie 877,5 millió forintot úgy, hogy azt részben a szociális ágazatot felügyelő Belügyminisztérium kapja, részben a települési önkormányzatok „egyes szociális és gyermekjóléti feladataik működési célú támogatása” címén.
Hogy ez hogyan oszlik majd el, azt nem határozták meg, mert a belügyminiszternek 30 napon belül kell felmérnie a pénzügyminiszter számára a kifizetendő összeg „egyes fenntartók közti megoszlását”.
(Kapcsolt képünk illusztráció.)
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.