szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jelentősen gyengítené a kormány a tűzvédelmi törvényt, amit aggályosnak tart a Lánglovagok Egyesület, és a tervezet visszavonását, valamint szakmai szervezetekkel közösen történő átdolgozását javasolja a kormánynak.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda 2023. augusztus 7-én bocsátotta társadalmi egyeztetésre az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő törvénytervezetet. Ebben a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére hivatkozva jelentősen szűkítenék azon gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyek, jogi személyek körét, melyeknek tűzvédelmi szabályzatot kellene készíteniük, valamint eltörölnék a munkavállalók éves tűzvédelmi oktatásának általános kötelezettségét.

A Lánglovagok Egyesület egyetért azzal, hogy a vállalkozások adminisztratív terheit csökkenti kell, de ez nem mehet a tűzvédelem rovására. A Lánglovagok Egyesület ezért kezdeményezi, az 1996. évi XXXI. törvény módosítására vonatkozó javaslatot vonják vissza, és a tűzvédelmi szakmával érdemi egyeztetés keretében gondolják át a tűzvédelmi szabályzat reformját, valamint a tűzvédelmi oktatás terén esetlegesen szükséges változtatásokat – írja az egyesület az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Miben változna a törvény?

A tervezet jelentősen szűkítené a tűzvédelmi szabályzat készítésére kötelezettek körét azzal, hogy nem öt, hanem ötven munkavállaló felett tennék kötelezővé. A módosítással egyúttal bevezetnék a miniszteri rendelettel kiadott általános tűzvédelmi szabályzatot, amit a Tűzvédelmi Szabályzat készítésére nem kötelezett gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyek, jogi személyek kötelesek megismertetni a munkavállalóikkal, továbbá a munkavégzésben részt vevő családtagjaikkal – olvasható az egyesület honlapján.

A Lánglovagok Egyesület arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évtized alapján egyértelművé vált, a Tűzvédelmi Szabályzat és a Tűzriadó Terv szabályozásának újragondolása szükséges. A számos telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezetek vagy éppen egy olyan épület esetén, melyben számos gazdálkodó szerv van, nem lehet olyan Tűzvédelmi Szabályzatot készíteni, ami átláthatóan, az érintett személyek számára szükséges mértékben tartalmazza az előírásokat.

A tervezet az eddigi éves tűzvédelmi oktatás általános kötelezettségét is eltörölné, és felhatalmazást adna a belügyminiszternek, hogy kockázati osztályba sorolással határozza meg azon munkáltatókat, akik esetében mégiscsak szükséges a munkavállalóiknál az éves kötelezettség.

A törvényjavaslat jelenleg társadalmi egyeztetésen van, azt augusztus 15-ig bárki véleményezheti.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!