230 indítási pontról kilőtt, mintegy 34 ezer pirotechnikai effekt, valamint az azokat kísérő fényjáték, épületfestés és a 800 drón részvételével zajló látványos show – így fog kinézni a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint az idei augusztus 20-ai tűzijáték Budapesten.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, mindez egyáltalán nem lesz olcsó mulatság, sőt csak a látványos robbantgatások nettó 1,4 milliárd forintba kerülnek, a teljes Szent István-napi ünnepségsorozatra még több mint tízmilliárdot tapsol el az állam.
Kovács Zoltán főszervező ugyan nem említette, de már korábban kiderült egy ellenzéki adatkérésből, hogy 1,4 milliárd lesz maga a tűzijáték, és még mintegy 10 milliárd a programsorozat többi eleme.
Cserébe azok, akik részt vesznek rajta,
olcsóbban vehetik majd a sört, mint a szódát.
Ugyan ezen a napon egyébként Magyarország fővárosába látogat Recep Tayyip Erdogan, a török elnök, aki legutóbb 2019 őszén járt Budapesten.
A török elnök legutóbb 2019 őszén járt Budapesten, most a nemzeti ünnepen látogat Magyarországra.