Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Balatonfenyvesen német nyelvű lakossági fórumot is szoktak szervezni.
Még jobbak az árak, talán jobb a közbiztonság és magyar vendégszeretet – a sonline.hu (amúgy migránsozós, a kormánypropagandát sem nélkülöző) összeállítása szerint főleg ezek miatt telepedik le egy német nyugdíjas a Balatonnál. Szőlősgyörökön nagyjából 600 ingatlan van, a házak több mint tíz százaléka külföldié, leginkább németek tulajdonában vannak.
Klotz Péter, a település vezetője azt mondta, olyan német nyugdíjasok telepednek le náluk, akik korábban még dolgozóként nyaraltak a Balatonnál. Klotz állítja: az elmúlt években összesen öt német pár költözött a településre. „Azt vettük észre, hogy nagyon jól beilleszkedtek a németek a györöki közösségben. Aktívan részt vesznek minden programunkon, még a mély magyar eseményeken is, amit nem igazán értenek, de elmagyarázzuk nekik, hogy miről szól”. A polgármester állítja: az érkezőket érdekli a magyar kultúra, előfordul olyan is, hogy a rendezvényeket adományokkal támogatják.
Balatonfenyves polgármestere, Lombár Gábor, aki egyben a Balatoni Szövetség elnöke is, azt mondta, hogy az ő településükön található 5300 ingatlanból nagyjából 300 van külföldi tulajdonban. Itt is a legtöbben a németek vannak, ezért szerveznek minden évben német nyelvű lakossági fórumot is. Lombárnak azonban személyes félelme, hogy „ilyen ingatlanárak mellett a magyar fiatalok nem tudnak helyben maradni, ezért máshol kell boldogulniuk”.
(Címlapképünk illusztráció.)
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.