Greg Johnson és David Michael Zsutty két ismert, fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikai, akik most együtt laknak Budapesten, az 5. kerületben, és a Szabad Európa hétfői cikke szerint beiratkoztak az ELTE Budapest Summer University négyhetes programjára is.
Az ELTE nyári egyetemére külföldi diákok jelentkezhetnek, hogy megtanuljanak magyarul és megismerkedjenek a magyar kultúrával. A Szabad Európa úgy tudja, hogy Johnson és Zsutty kifejezetten nyelvet tanulni érkezett a képzésre, ami arra utalhat szerintük, hogy hosszabb távon terveznek az országban.
Johnson 2019 óta Budapesten él, akkor toloncolták ki Norvégiából, Zsutty csak 2023-ban csatlakozott hozzá. Nyáron az ELTE nyári egyetemén buktak le: egy diák Johnson e-mail-címét látva jött rá, hogy kikkel tanul együtt és jelentette a tanároknak. Az ügy a lap szerint odáig fajult, hogy a nyári egyetem záróünnepségét már meg sem tartották. Az ELTE az ügyben vizsgálatot indított, azonban az arra jutott, hogy a program résztvevőire nem vonatkozik az egyetem etikai kódexe.
A két férfi jelenléte az ELTE-n azért okozott komoly gondot, mert a nyári szabadegyetemeken egy multikulturális közeg jelenik meg: a diákok közt vannak Indiából, Dél-Koreából, Németországból, vagy a világ bármely más tájáról érkezők is. Az ő körükben a fehér felsőbbrendűséget hirdető emberek jelenléte olyan felzúdulást keltett, hogy voltak, akik nem is mentek be a kurzus utolsó napjaira.
Sem Johnson, sem Zsutty nem nyilvánult meg szélsőségesen a kurzuson, igaz, a Szabad Európa forrásai szerint nem is vegyültek a többiekkel. Az egyik oktató tett bejelentést a két férfi jelenlétéről a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál, akik egy héttel később reagáltak, hogy a rendőrségnek küldték tovább az ügyet.
A Szabad Európával több, a kurzuson résztvevő diák is beszélt, de csak egy titkosított chatprogramon keresztül, mert elmondásuk szerint félnek Johnson és Zsutty reakciójától, hiszen egy minden szempontból sokszínű csoport tett róluk bejelentést az ELTE-nek.
Johnson korábban könyvet írt „Amerika megtisztítása: Néhány gyakorlati javaslatban” címmel, amiben azt fejtegeti, a zsidóktól el kell kobozni a vagyonukat, ellenkező esetben zavart keltenek. „Nézzük csak meg, mi történt, amikor Adolf Hitler a rá jellemző, túlzott kedvességgel, ami a legnagyobb hibája volt, megengedte a németországi zsidóknak, hogy vagyonukkal együtt kivándoroljanak” – fogalmazta meg szélsőséges nézeteit a könyvben.
Johnson magát fehér nacionalistaként definiálja, korábban Magyarországra is meghívták egy 2014-es rendezvényre, ami hatalmas botrányt kavart. Ez az amerikai National Policy Institute fajvédő konferenciája volt, várták rá Putyin fő ideológusát, Alexander Dugint, de Gyöngyösi Mártont is. Végül a konferenciát Pintér Sándor betiltotta, az előadókra pedig beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el. Néhányan azért egy budapesti kocsmában leültek beszélgetni.
Johnson a fehér etnoállam létrehozásáért dolgozik. Ez egy olyan államforma, ahol csak fehérek tartózkodhatnak, a nem fehéreket és zsidókat pedig kizárná ebből. Ez az idea régi: olyan szélsőjobbos csoportok vallják magukénak, mint mondjuk a Ku-Klux-Klan.
2019-ben Norvégiában két nappal egy szélsőjobboldali konferencia előtt tartóztatták le, majd utasították ki, miután egy írásában védelmébe vette Anders Breiviket, a 77 emberrel végző tömegmészárost. Budapesten 2021-ben alapított könyvkiadót Middle Europe Books címen, ennek viszont nem volt bevétele.
David Zsutty Johnson amerikai szervezetének igazgatója, ő abban az Orbán és Szijjártó által is többször hangoztatott elméletben hisz, aminek alapja a „nagy népességcsere”, vagyis a fehér lakosság felhigítása bevándorlással. Erre az elméletre támaszkodott az 51 embert meggyilkoló christchurchi mészáros és a 22 ember halálát okozó buffalói tömeggyilkos is.