Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Több diák is kaphatott bírságot a politikus szerint.
A Karmelita kolostor előtti kordonbontó akciók szervezőjének állapította meg a rendőrség Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt, emiatt 300 ezer forintra büntették meg – írja Facebookján a politikus. Hozzátette, a hatóság azért minősítette szervezőnek, mert egyik alkalommal láthatósági mellény volt rajta, máskor pedig a többieknél többet beszélt a sajtóval.
Hadházy úgy tudja, hasonlóan járt el a rendőrség több diákkal szemben is, és bár nem tartanak „komoly retorzióktól”, a pénzbüntetés reális opció lehet. „A hatalom természetesen nem azokat a gyerekeket akarja megfélemlíteni, akik a Várszínháznál tüntettek, hiszen tudja, többségüket úgysem lehet eltántorítani. Azokat akarja távol tartani a tiltakozásoktól, akik nem voltak ott, de tudják, hogy ott kellett volna lenniük” – írja a politikus, aki szerint akkor lehet változás az országban, amikor tömegek jönnek rá, a pénzbüntetés és az agresszió csak egy-egy emberrel szemben működik, tízezrek esetén már nem.
A politikus alapítványán keresztül segítene kifizetni a bírságokat és azt kérte, ha valaki kapott az ügyben bírságot, jelentkezzen nála, támogatóitól pedig pénzt kér – amit még sárga csekken keresztül is lehet fizetni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.