Budapesten épít templomot az informálisan mormon egyháznak nevezett Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Első Elnöksége. A mormon közösség már több gyülekezeti házzal is rendelkezik Magyarországon.
A budapesti templom egy 5,92 hektáros területen fog megépülni, a Kocsis Sándor utca és a Borsikafű utca sarkán, Harsánylejtőn. Az egyház azt közölte, a tervek szerint egy egyemeletes, körülbelül 18 000 négyzetméteres templom, valamint fogadóközpont és lakások is épülnek az egyház dolgozói számára.

The Church of Jesus Christ of Latter-Day Saints
Az Első Elnökség, akik az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának vezető testülete, az első elnökből, első és második tanácsosból áll. A jelenlegi első elnök, Russel M. Nelson már 2019 áprilisában bejelentette: megépül a templom Magyarországon. A magyar hívők eddig a németországi Freibergbe utaztak, hogy az egyház templomában imádkozhassanak.
Az egyház hivatalos honlapján olvasható beszámoló szerint Magyarországon több mint 5200 tagja van, az első misszionáriusaik pedig 1885-ben jelent meg. Az egyházi státuszt 1988-ban kapták meg a magyar kormánytól. Az egyház vezetői szeptember végén találkoztak Novák Katalin köztársasági elnökkel az amerikai Salt Lake Cityben, hogy tárgyaljanak a Magyarországon épülő templomról.

The Church of Jesus Christ of Latter-Day Saints

The Church of Jesus Christ of Latter-Day Saints