A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A munkálatok három hétig tartanak a Kazinczy utca és a Szentkirályi utca között.
Új jelzőlámpás gyalogátkelőhelyet alakítanak ki a Rákóczi úton a Kazinczy utca és a Szentkirályi utca között – közölte a Budapest Közlekedési Központ. A munkákat már meg is kezdték, az építkezés várhatóan három hétig tart majd.
Ezzel egy régóta várt összeköttetés valósul meg a VII. és a VIII. kerület között, ráadásul a balesetek veszélyét is csökkenti, az említett szakaszon ugyanis rengeteg gyalogos, főleg a bulinegyedben tartózkodó turista kelt át szabálytalanul.
A beruházás a közösségi költségvetésnek köszönhetően valósulhat meg, 2022-ben ez volt az egyik legtöbb szavazatot kapott projekt.
A Rákóczi úti zebrán túl számos más gyalogosbarát fejlesztés valósult már meg az elmúlt időszakban a fővárosban, a többi közt zebrák épültek a Blaha Lujza téren, a Nyugati térnél, a Boráros téren és az Orczy úton is. A munka a jövőben sem áll meg: hamarosan megkezdődhet az Astoria csomópontnál a felszíni gyalogátkelőhely kialakítása, és az Örs vezér terén is egyszerűbben kelhetnek majd át a gyalog közlekedők a Kerepesi úton a kőbányai és a zuglói oldal között.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.