Jövő hét kedden nyújtják be a "szuverenitásvédelmi" törvényt – ez volt a kormányinfón
Utolsó frissítés:
Kormányinfót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, ezúttal meglepetésvendég nélkül. Gulyás szerint semmi különös nincs abban, hogy kormányközeli főszerkesztők járnak a Karmelitába, "az emberi életről nem az embernek kell rendelkeznie", Orbán Balázs pedig nem hatóság. A csok plusz részletszabályait novemberben ismertetik, valamint kiberbűnözés.
Most érkezett
Mikor lehet újra szélerőművet építeni? Az új szabályozás sarokköveit már elfogadták
Tárgyalták a kérdést a tegnapi kormányülésen, de még egyeztetni kell a részleteket, erre november-december folyamán sor kerül – derül ki a hvg.hu kérdésére. A kormány szeretett volna koncessziós modellt bevezetni, de ezt az EU nem engedte volna.
Percről percre
Jövő hét kedden nyújtják be a szuverenitásvédelmi törvényt
A legfontosabb Gulyás szerint, hogy bűncselekménnyé minősítik, ha egy párt külföldről fogad el támogatást (eddig is jogszabálysértő volt, de a jövőben már bűncselekmény lesz). A javaslatban benne lesz az is, milyen hatásköre lesz az újonnan felálló hatóságnak. A Szuverenitásvédelmi Hatóság fontos funkciója lesz a figyelemfelkeltés is Gulyás szerint.
A magyar GDP-növekedés lesz a legnagyobb a régióban
Ráadásul úgy, hogy „egyetlen egy fillér uniós támogatással" sem számolnak. Brüsszel zsarol, jogot tipor, stb.
Ön kit tartana alkalmasnak főpolgármesternek, akit a Fidesz-KDNP támogatna is?
Láng Zsolt, Fürjes Balázs, Wintermantel Zsolt – ezt a három nevet sikerül kihúzni Gulyásból, amikor a jövőre esedékes főpolgármester-választásról kérdezik. Azt mondja, sokakat alkalmasnak tartana a feladatra, azok közül is, akiknek a nevei az utóbbi időben keringtek a sajtóban, de csak a fentieket említi név szerint.
Mennyivel nő az üzemanyagok jövedéki adója jövőre?
„Annyival, amennyiben Brüsszel meghatározta a legcsekélyebb jövedékiadó-értéket. Ez ismert adat” – olvas be Gulyás Gergely a Mandiner újságírójának.
Több mint 650 milliárd forintot költöttünk határvédelemre
„Ha bírságot kapunk Brüsszeltől a migráció miatt, akkor duplán fizetünk, hiszen mi a határvédelemre is költöttünk" – gondolkodik hangosan a Mandiner újságírója, Gulyás Gergely egyetért. „Aki védi a határait, azt Brüsszel megbünteti" – teszi hozzá a miniszter.
„A kormány álláspontja az, hogy az emberi életről nem az embernek kell rendelkezni"
„Ez igaz a halálbüntetésre és az eutanáziára is" – válaszolja a miniszter az RTL Karsai Dániel ALS-es alkotmányjogász ügyét firtató kérdésére.
Novemberben jönnek a csok plusz részletszabályai
Az illetékes tárca még ebben a hónapban ismerteti a csok plusz pontos szabályait.
Sajtóhírek szerint a magyar kormány meghívta az ukrán vezetést Budapestre
„Ne higgyenek az álhíreknek!" – figyelmeztet Gulyás.
Mi lesz a többi múzeummal, ahol „homoszexuális tartalmakat" jelenítenek meg?
Az Index kérdezi Gulyás Gergelyt arról, mi újság azokkal az állami intézményekkel, ahol, hasonlóan a Nemzeti Múzeumhoz, megjelennek „homoszexuális tartalmak", ott is betartatják-e a gyermekvédelminek nevezett törvényt? A miniszter szerint mindenki értelmezze helyesen a jogszabályt, nem a művészi szabadság korlátozásáról van szó, hanem „homoszexualitást népszerűsítő tartalmak" bemutatásáról.