Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Egy szántóföldön találták meg a gépet.
Két ember megsérült, amikor kisrepülőjükkel lezuhantak közvetlenül a felszállást követően a Fejér megyei Úrhidán kedden délután – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság, hozzátéve, hogy a baleset körülményeinek kiderítésére eljárást indítottak.
A Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt közölte, hogy a helyszínre érkező tűzoltók a reptértől 700-800 méterre, a szántóföldön találták meg a kisrepülőt.
A feol.hu úgy tudja, a kisrepülőnek a becsapódáskor kiszakadt a fél oldala, a helyszínre riasztott mentőegységek pedig egy 30 év körüli férfit és egy 60 év körüli férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
(Nyitóképünkön a lezuhant kisrepülő látható)
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.